Mert az a föld, ahová most bemész, hogy birtokba vedd, nem olyan, mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttetek. Ahol elvetetted a magot és a lábaddal kellett öntöznöd, mint a veteményeskertet. Hanem az a föld, ahová átkeltek, hogy birtokba vegyétek, hegyes-völgyes föld, az égi eső itatja. Annak a földnek az Úr, a te Istened viseli gondját, mindenkor szemmel tartja az Úr, a te Istened az esztendő kezdetétől az esztendő végéig.
Bár néha nem érezzük – és lefogadom, az izráeliek sem mindig érezték –, de van egy roppant fontos különbség az újjászületésünk előtti és utáni életünk között. Nem az, hogy már nem kell dolgoznunk, hiszen az égi eső itatta földön is van teendője a földművesnek. És nem is az, hogy most már tétlenül lazsálva várhatjuk Jézus visszatérését, mert jó nekünk, ha sürgés-forgás közben talál bennünket. Sokkal inkább az, ami a nyögve-nyelés és a flow-élmény között van. Ennek a lényege nem külsőségekben van, hanem az életünk forrásában. Az óemberünknek meg kellett küzdenie minden csepp poshadt vízért, ami alig ért valamit. Most pedig égi eső táplálja a lelkünk talaját, amelyről az Úr gondoskodik, ez már nem feladatunk, ám az igen, hogy engedjük, hagyjuk, hogy tetőtől talpig átjárjon ez a szeretet bennünket, ne zárjuk el előle a szívünk semmilyen zugát, mert akkor tudja kifejteni gyümölcsfakasztó hatását.
