Íme, Isten az én segítőm, az Úr az én lelkem támogatója. Visszafordítja a gonoszt ellenségeimre. Igazságod által rontsd meg őket. Kész szívvel áldozom neked; áldom nevedet, Uram, mert jó vagy. Minden nyomorúságból megszabadítottál engem, és megpihentetted szememet ellenségeimen.
Dávid saját bőrén tapasztalta meg, hogy csak is Isten az Ő menedéke. Hozzá kell futnia szabadításért.
Ez a Zsoltár arról beszél, hogy írója megtanulta és szívébe zárta Istenének kijelentéseit és azok szerint rendezte be életét.
Teljes bizalma van az ÚRban, Aki segítője, lelkének támasza, Aki harcol érte, igazságával lép föl mellette, Aki egyedül jó, Aki megszabadít, Akiben megpihenhetünk harcainkból.
Pedig Dávid körülményei nem voltak rendben. Szorongattatásban, üldözésben íródtak a sorai. De szellemben nem a földi dolgaira tekint, hanem arra a szellemi valóságra, ahol az ÚR uralkodik. Hitét Isten valóságába veti és ez az ÚRra emelt tekintet, a földi létének meggyőződéseit is örök, igaz meggyőződésekké formálja át. A szorongattatás, a félelem eltűnik, s csak a jó, az erős, a szabadító Isten marad ott, Aki legyőzte a körülményeket, a világot.
