Emlékeztetni akarlak titeket – jóllehet egyszer már mindezt megismertétek –, hogy amikor az Úr a népet Egyiptom földjéről kiszabadította, azokat, akik nem hittek, később elpusztította. És az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartotta. Amint Sodoma és Gomora és a körülöttük levő városok is, amelyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és idegen test után jártak, intő példa gyanánt vannak előttünk, örök tűz büntetését szenvedik. Mégis ezekhez hasonlóan ezek az álmodozók a testet beszennyezik, a hatalmasságot megvetik, és a méltóságokat káromolják.
Kemény szeretet. Gyakran csak a szeretet romantikus arcát vagyunk hajlandóak elfogadni. A rózsaszín felhőt, a mindig átölelő, szívmelengető arcát. Pedig az is szeretet, amely ugyanúgy értünk van, de mégis határokat húz, megállít, utánunk kiállt és hazavár a rózsaszín arcához.
Júdásból is ez a féltő, másokért kiáltó, mások után futó, kérő, esdeklő szeretet szól. “Emlékeztetlek benneteket a hitre, az ÚR szavára való figyelésetekre, mert az Úrban való bizalmatok a megmenekülésetek záloga. Akik nem bíznak Benne, azokra pusztulás vár.” Félelmetes kép az elvesző angyalok képe, akik annak ellenére nem bíztak Istenükben, hogy látták Őt, hatalmát, fenségét. Szellemi harcban vagyunk – hirdeti ez az igerész. A testünk, testies vágyaink, az Én-életünk tör a saját vesztünkre. Csak hit által menekülhetünk, állhatunk meg ezekben. Annak az Istennek az erejében és hatalmában bízva, aki mindezek felett áll és dicsőségesen uralkodik mindenek felett. Intő jelet is adott az ÚR a számunkra: ha az álmodozás rabjai lettünk, ha nem szenteljük meg a Szentlélek templomát, ha a lázadás szellemét hagyjuk felülkerekedni magunkban és megvetjük az isteni rendet, tekintélyeket, akkor bizonyosan rossz úton járunk. Figyelj a féltő szeretet kiáltó hangjára és fordulj el attól, amitől esdekelve el akar fordítani és magához – Istenéhez – ölelni újra.
