Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek, távoli nemzetek! Már az anyaméhben elhívott engem az Úr, születésemtől fogva emlegeti nevemet. Éles karddá tette számat, keze ügyében tartott engem. Hegyes nyíllá tett, tegzébe dugott engem. Ezt mondta nekem: Szolgám vagy, Izráel, rajtad mutatom meg dicsőségemet! Én azonban ezt mondtam: Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél. Most pedig ezt mondja az Úr – aki már az anyaméhben szolgájának teremtett, hogy visszavezessem hozzá Jákóbot, és köréje gyűjtsem Izráelt, mert nagyra becsül engem az Úr, és Istenemnél megvan rá az erőm –, ezt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A népek világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig.
Itt Jézus Krisztus beszél hozzánk, akik a Föld szigetein, kontinensein élünk. Drága információkat ad nekünk magáról. Az Atyja már az anyaméhben elhívta őt a szolgálatára, hogy megdicsőítse Őt. A szolgálata az ige hirdetése, a prófétálás, a tanítás. A szájából kijövő igék éles kardként sebeztek, szembesítették a bűnösöket a bűneikkel, megtérésre hívtak, Isten eljövendő királyságát hirdették. A küldetése Jákób, vagyis Izráel népének visszavezetése Istenéhez. Ez Jézus földi életében nem sikerült. Nem látott a munkájából szinte semmit, pedig hűséges és engedelmes volt. Jézus elcsüggedt. “Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet.” Az Úr csodálatos módon erősíti meg őt. Kiterjeszti az elhívását. Mintha azt mondta volna Jézusnak: “Drága Fiam, mindent nagyon jól csináltál, folyamatosan gyönyörködtem abban, amit tettél. Most úgy dicsőítelek meg téged, hogy még nagyobb küldetést adok neked. Te leszel minden ember világossága.”
Velünk is így bánik az Úr. “Kevesen voltál hű, sokat bízok rád ezután. Menj be a te Urad örömébe.” (Máté 25,21)
