Azon a napon Izráel maradéka, és aki megmenekült Jákób házából, nem támaszkodik többé nyomorgatóira, hanem az Úrra, Izráel Szentjére támaszkodik hűségesen.
Várjunk csak! Izráel népe Isten helyett a nyomorgatóira támaszkodott?! Igen, azokban bíztak, akik uralkodni akartak rajtuk. Hozzájuk szaladtak segítségért, biztonságért és örömért. Mennyire abszurd ez! Mintha a Jézus korabeli zsidók a rómaiaktól kedvességre számítottak volna kegyetlenség helyett. Vagy mintha a török megszállás idején a magyarok szélesre tárták volna a városkapukat a törökök előtt, mondván, hogy bizonyára ajándékot hoztak és nem kardot. Kívülről nézve nyilvánvaló bolondság ez, pedig belülről teljesen logikus. Ennek az oka a megtévesztés, mert ilyen, amikor illúzióban él az ember.
Velünk is pontosan ez történik, amikor bűnbe esünk, olyan dolgoktól várunk megelégülést, amelyek igazából megnyomorítanak bennünket, mégis vakok vagyunk erre. Ez az ige felnyitja a szemünket, segít megundorodni az elnyomóinktól, hogy teljes szívvel az élő Istenhez forduljunk, ahogy az ígéret is szól. Elsősorban a szívünkre akar hatni, nem pusztán a cselekedeteinkre, hogy megélhessük, hogy az ő parancsolatai nem nehezek (1János 5,3). Az élő víz forrása ugyanis sosem nyomorít meg, ő azért jött, hogy életünk legyen, és bővölködjünk (János 10,10).
