Íme, kiment a magvető vetni, és amint vetette a magot, néhány az útfélre esett, jöttek a madarak, és felkapkodták azokat.
Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag.
A példázatban a magvető Istent, a mag az Ő szavát, gondolatait, a föld pedig a mi szívünket jelenti. Az útfél a kőkeményre taposott föld, ahol a mag egy pici gyökeret sem tud ereszteni. Tehát itt Jézus a kővé keményedett szívről beszél, amely nem fogadja be Isten gondolatait. Ez a szív ellenáll Isten szeretetének, gondolatainak, nem engedi, hogy a szava belé hatoljon és megváltoztassa.
Hogyan tudja a gonosz elragadni Isten igéjét a szívünkből, illetve a szívünkről? Hiszen az igét nem engedtük be, még ott van a felszínen. A hazugságaival. A bennünk lévő istenkép minél nagyobb eltorzításával. Az Istentől való függetlenségünk megerősítésével, az erre való bátorítással. A kudarcos vagy önállóan sikeres tapasztalatainkra építve. Ezek a hazugságok töltik meg a szívünket Isten igazságai helyett.
Jézus imádkozott értünk: “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.” (János 17,15-19) Kérd te is mennyei Atyádat, hogy tegye láthatóvá a szívedben lévő összes hazugságot, hogy kivethesd őket magadból, és ehelyett írja be a szívedbe az Ő drága igazságait!
