Biztatja a kovács az ötvöst, a kalapáccsal egyengető azt, aki az üllőt veri, és ezt mondja a forrasztásról: Jól van! – és megerősíti szegekkel, hogy majd ne inogjon. De te, szolgám, Izráel, Jákób, akit kiválasztottam, barátomnak, Ábrahámnak utóda! A föld végén ragadtalak meg, annak legszéléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek el téged! Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.
Mi már nem a bálványszobroktól várjuk a megerősítést, a jelentőséget, a biztonságot, a védelmet és a megelégedettséget. Mégis, a szívünkben ott vannak a bálványaink: az emberi kapcsolatok, a pénz, a hatalom, vagy saját magunk. De ahogy a megforrasztott, szegekkel megerősített szobrokból nem tudunk életet meríteni, ezekből sem. A minket feltétel nélkül szerető mennyei Atyánk az egyetlen életforrás. A Mindenható Isten minket választott, és elhívott az Ő szolgálatára. Óriási méltóságban részesültünk.
Amikor a kudarcainkra tekintünk, könnyen elcsüggedünk, félni kezdünk attól, hogy nem tudunk megfelelni Istennek, ráadásul a lelkünkben olyan könnyen értelmét veszti életünk legcsodálatosabb projektje.
Mennyei Atyánk ismer minket, a lelkünket megerősítő szavai a saját szívéből jönnek: Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.
Kérj bocsánatot a hűtlenségedért, a szellemi paráznaságodért, amellyel megint egy bálványodból akartál életet meríteni, ami miatt kudarcot vallottál! Nézz a te Istenedre, gyönyörködj egyedül Őbenne! Ő hűséges hozzád, megerősít, megsegít téged, és győzelmet ad. Kiformálja benned Jézus Krisztust.
