Mt 6,1-4
Vigyázzatok: kegyességeteket (igazságotokat) ne az emberek előtt gyakoroljátok, csak azért, hogy lássák azt, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod rejtve maradjon; és majd a te Atyád, aki látja a rejtett dolgokat, megjutalmaz téged.
A kegyesség, vagy megigazultság (itt): a jellem igazsága (dikaioszüné). Gyakorlása: annak beültetése az életgyakorlatunkba, cselekedeteinkbe, szokásainkba. Krisztus jelleme bennünk: Krisztus cselekedetei általunk, ahol csak eszközök vagyunk a Megváltó kezében.
Már egyáltalán nincs szükségünk arra, hogy más emberek elismeréséből, dicséretéből építsük az identitásunkat és az értékességünket. Mennyei Atyánk szeme fénye vagyunk! Drága, szeretett gyermekei, akikben gyönyörködik.
A belső életünkben Jézus Krisztus az első. Ez azt jelenti, hogy Benne gyönyörködünk, Őt imádjuk, Vele van tele a szívünk, és nem önmagunkkal. Az önmagunkról való megfeledkezés szabadságában járunk.
Ezért a külső életünkben nem foglalkozunk azzal, hogy melyik ember hogyan értékeli a cselekedeteinket.
Sőt élvezzük azt, hogy ha úgy tehetünk jót, hogy az rejtve marad, azt csak mennyei Atyánk látja, mert csak az Ő jutalmára vágyunk. Ez összehasonlíthatatlanul gyönyörűbb és tartósabb, mint az emberek pillanatnyi elismerése, csodálata.
