(Keresztelő János) Azt mondta azért a sokaságnak, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelkedjen általa: Viperák fajzatai! Ki figyelmeztetett titeket, hogy az eljövendő harag elől meneküljetek? Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket, és nehogy azt kezdjétek mondogatni magatokban, hogy Ábrahám a mi atyánk; mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. A fejsze immár a fák gyökerénél jár, és minden fát, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágnak, és tűzre vetnek. A sokaság pedig azt kérdezte: Mit tegyünk tehát? Ő pedig így válaszolt: Akinek két ruhája van, egyiket adja annak, akinek nincs, és akinek van eledele, hasonlóképpen cselekedjék. És eljöttek a vámszedők is, hogy megkeresztelkedjenek, és így szóltak: Mester, mit cselekedjünk? Ő pedig azt mondta nekik: Semmi többet ne követeljetek, mint ami meg van szabva. Megkérdezték őt a katonák is: És mi mit tegyünk? Nekik azt mondta: Senkit se bántsatok, se meg ne zsaroljatok, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal. Mivel a nép feszültséggel teli várakozásban élt, és mind azt fontolgatta a szívében János felől, hogy vajon nem ő-e a Krisztus, ő mindenkinek így felelt: Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de jön, aki erősebb nálam, és én nem vagyok méltó arra sem, hogy a saruja szíját megoldjam, ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket. Kezében szórólapát van, hogy megtisztítsa szérűjét, és a gabonát csűrébe takarítsa, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. Még sok másra is intette őket, és hirdette az evangéliumot a népnek.
Ezekből a kövekből is… Micsoda kemény szavak! Kemény szavak egy olyan népnek, amelyhez tartozók mind arra apellálnak, hogy ők Isten népének beleszületett tagjai, ők Ábrahám utódai, a kiválasztott nép sarja. De Ábrahám fiai nem test szerinti fiak. Olyanok akik nem vérből, sem a test akaratából, sem a férfiú indulatából, hanem Istentől születtek (János 1,13). Hit által, hitben Ábrahám fiai. Ne értsük azonban félre, Istenünk nem vetette el az Ő népét. Vegyük észre, hogy itt is, Jánoson keresztül is hozzájuk szól, abból a népből hív, vár magához fiakat. Velük kezdte el építeni országát, s most már velünk is építi, velünk valaha volt távol levőkkel (Cselekedetek 2,39). Semmiféle büszkeség sem helyénvaló itt, mert az együgyűeket pártosságuk öli meg, és a balgákat önteltségük veszti el (Példabeszédek 1,32). János szavai hatalmas erővel szólították meg a sokaságot, hiszen azt kérdezgetik: mit tegyünk; és mi mit tegyünk?
János a szívbéli hozzáállás változását hirdeti: szeressétek a másikat, lássátok meg szükségeit, nyújtsátok ki kezeteket feléjük, akkor nem orozzátok el javaikat, hanem adtok, éltek és élni hagytok megelégedettséggel.
Ki lehet ez az ember, aki így a szívbe lát? Ő lehet a Messiás? – kérdezgették, és mi sem kerülhetjük meg ezt a kérdést. Hiszen János nem városi ember volt, nem beszélte a városi szlenget, nem élt “okosan” városi ember módjára. Istenünk távol tartotta a várostól, hogy annak lelkülete, tanítása ne hathasson rá. A csendben megszólaló szelíd hangot kellett felismernie. Egyszerű pusztai ember volt, kirekesztetten élt a társadalomból. És mégis tűpontosan találóak a szavai. Egyetlen magyarázatunk lehet erre: Istene szívéből szólt. Nem ő látott, hanem Istene, nem ő szólt, hanem az Istene. Átadott életű, elhívott, szent szolgája volt Urának. Jobban tették, ha hallgattak rá kortársai.
Hozzánk az Erősebb szól, Aki szórólapátot tart a kezében, Aki megtisztítja a kicsépelt gabonát, hogy csak az értékes, az igazi gabona maradjon összegyűjtve. Mennyivel hatalmasabb a felelősségünk abban, hogy hallgassunk Rá. Aki pedig rám hallgat, biztonságban lakik, és nyugalomban él, mert nem kell félnie a gonosztól. (Példabeszédek 1,33)
