Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben.
A mennyei Atyánk, az Úr Jézus Krisztus és a Szentlélek a pásztorunk. Ők azok, akik gondoskodnak rólunk, akik megáldanak minket minden mennyei áldással (Efézus 1,3), megadják mindazt a fizikai és lelki táplálékot, amelyre szükségünk van a növekedésünkhöz és a fizikai/lelki jólétünkhöz. Ők azok, akik az igazság, és az igaz jellemmé való formálódás útján vezetnek minket az üdvösségre, az örök életre. A lelkünket kimondhatatlan, dicsőült örömmel töltik meg (1Péter 1,8). Bármilyen nehéz, kétségbeejtő helyzetbe kerülünk, akkor sem kell félnünk semmitől, mert senki és semmi nem tud minket kiszakítani a Velük való szent közösségből (Róma 8,31-39). Az ellenségeink is látják, hogy milyen csodálatosan bánnak velünk. Tőlük kapunk elhívást egy nagyon különleges, természetfeletti, Őket megdicsőítő életre, és az elhívásunk betöltésére erőt, bátorítást, vigasztalást. Ennek a jelképe a fej megkenése olajjal. Túláradóan részesülünk a Szentlélek gyümölcseiben, a szeretetben, örömben, békességben, türelemben, kedvességben, jóságban, hűségben, szelídségben és önuralomban (Galata 5,23). Minden pillanatunkban az Ő jóságuk és szeretetük vesz körbe minket. Ők a mi otthonunk, Hozzájuk tartozunk, teljesen az Övéik vagyunk, Bennük gyönyörködünk, és áldjuk Őket örökkön-örökké.
Ez a szellemi valóság. Ha most éppen nem így látod Őket és önmagadat, akkor az legyen az első kérésed, hogy nyissák fel a lelki szemeidet minderre, hogy meglásd, elhidd és átéld ezt a hatalmas szeretetet.
