Jn 17
Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon.
Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet.
Most már tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van; mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem.
Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém, és én megdicsőíttetem őbennük.
Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt.
Mi az Atya szeretetadománya, ajándéka vagyunk a Fiú számára. A Vele való összetartozásunk volt az, amit Jézus ezekben a nehéz órákban mélyen a tanítványok szívébe akart vésni, mert ezzel akarta őket a mellette való kitartásra serkenteni.
Nagyon nagy a különbség aközött, hogy úgy tekintünk-e magunkra, mint akik megtaláltattak, vagy pedig úgy, mint akik kiválasztottak. A megtaláltatásban mintha a véletlennek is volna szerepe, de a kiválasztottságunkban megláthatjuk Isten örökkévaló kegyelmét.
Amikor a Szent Szellem feltárhatja ezt az igazságot egy lélek előtt, akkor az üdvbizonyosság kérdése már mindörökre megoldást nyert. Az ilyen lélek előtt már egészen világos és magától értetődő dolog az, hogy Isten Krisztusban és az Ő számára teremtett minket. Őbenne már meg is váltott minket. Itt már a panaszok és a kételyek is megszűnnek. Mert két dologra már nem képes az ilyen szív: nem zúgolódik és nem kételkedik többé. A kiválasztottak nemességét viseli. Tudja, hogy Isten a Fiú számára választotta ki őt. Ez az az aranybot, amelyre támaszkodik földi zarándokútján, ez az az üdvösséges gondolat, amit már semmi sem törölhet ki a lelkéből. Az ő szívébe kitöltetett Isten szeretete, félelem és kín eltűntek, szíve szerint őszintén mondhatja: “Abbá, Atyám!” Az egész élete nem egyéb, mint felelet Isten szeretetére, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van.
