Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, karddal gyilkolták őket, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve. Ezekre nem volt méltó e világ, és pusztákon, hegyeken meg barlangokban és a föld hasadékaiban bujdostak. És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. Mivel Isten mifelőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nélkülünk tökéletességre ne jussanak.
A hithősökről szól a Zsidókhoz írt levél 11. része. Arról, hogy micsoda magasságokba emeli a hit az ÚR embereit. A mai szakaszunkban azonban drasztikusan elválnak a szellemi valóság magaslatai és az evilági magaslatok. Mert ezen hithősök evilági „jutalma” e versekben a nyomorúság. A sorok között felvillan az üldözött próféták képe, akár még a gyötrődő Pál képe is, vagy Ézsaiásé, akik szenvedéseikben is hasonlítottak megjövendölt Mesterükre. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a jézusi szenvedésben osztozó hívő ember képéről, vagy magáról a szenvedésről is. Pedig Jézus élete, szavai életben tartják a szenvedést, mint a hívő ember életének részét. A levél 12. része nyomatékosítja is ezt a gondolatot, hiszen Jézusra mutat, aki elszenvedte a keresztet. És Istenünk miattunk tartotta, tartja vissza ígéreteit, hogy mi is hittel tudjunk még válaszolni hatalmas művére. Az Istenhez, az Igazsághoz való ragaszkodás ilyen erős megjelenésére, „nagy fellegére” hogyan is válaszolhatnánk másként, mint odaszánt hittel!
