„Egyed hát csak örömmel kenyeredet, és igyad jó szívvel borodat, mert immár kedvesek Istennek a cselekedeteid!”
Meglepő ez a felszólítás a Prédikátortól. Nem is könnyű megérteni az indoklást a szövegkörnyezetből. A megelőző mondatok után is kissé kilóg ez a már-már optimista hozzáállás. De akárhogy is jutott a szerző a gondolatra, igazi prófétai beszéd lett ez, amely beteljesedett Krisztusban! Ugyanis a jeruzsálemi gyülekezet pünkösdi megalakulása után a testvéreink, akik kapcsán mindig megjegyezzük, hogy állhatatosan kitartottak mindenféle szent dologban (Cselekedetek 2,42) és vagyonközösségben éltek (Cselekedetek 2,44), ők egyúttal „örömmel és tiszta szívvel” vettek részt a kenyér megtörésében is (Cselekedetek 2,46). És bár a Prédikátor is mondja, hasznos az Isten szerinti szomorúság, mert formálja a szívünket (Prédikátor 7,2), mégis az örömet dicséri (Prédikátor 8,15), és a fenti igében fel is szólít rá. Bármilyen mély legyen is a bűnbánatunk, mire a kenyérhez és a borhoz nyúlunk, mikor már Krisztus kegyelmében bízunk, akkor bizony ideje van a nevetésnek és a táncolásnak (Prédikátor 3,4)! Búskomor ballagásunk az úrvacsorai asztal felé hamis vallásoskodás. Megbocsátattak a bűneink és új identitást kaptunk, ezt ünnepelnünk illik, nem siratnunk. Nem szégyen örülni az örömhírnek.
