6 Történt pedig, hogy ottlétük alatt beteltek szülésének napjai, 7 megszülte elsőszülött fiát, és bepólyálva a jászolba fektette, mert nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál.
12 Ez pedig a jel számotokra: találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.
25 És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember, aki várta az Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. 26 Ő azt a kijelentést nyerte a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. 27 A Lélek indításából éppen akkor ment a templomba…
34 Simeon pedig megáldotta őket, és azt mondta Máriának, az ő anyjának: Íme, ő sokak elesésére és feltámadására rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak. 35 Sőt a te lelkedet is áthatja az éles tőr, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.
“Történt pedig” – kezdi Lukács Jézus születésének elbeszélését. És ahogy láthatjuk az egész esemény menetét, rácsodálkozunk, hogy óramű pontosságnál is pontosabban és nem véletlenül történnek Isten országában az események. Legyen az egy gyermek születése egy sötét, szűkös helyen vagy egy templomba elzarándokló istenfélő hívő ember útra kelése. Akik szellemmel betöltöttek, azok együtt mozdulnak az Isten Szellemével és pont abban a pillanatban, “éppen akkor” és pont ott lesznek, ahol lenniük kell, “és íme” Istenük akaratát viszik végbe, pont úgy, ahogy a Szentlélek közli velük, indítja őket, ad kijelentést nekik.
De megtörténik ez a csoda a pásztorokkal is. Azokkal az egyszerű emberekkel, akik csak ott a szívük mélyén várják a jelet, az ÚR szabadításáról. Mert az Úrnak rájuk is gondja van, azokra, akik bár a periférián élnek a társadalmukban, de a szívek vizsgálója nem arra tekint, hanem a lelkük állapotára. Jelre várnak és jelet kapnak. De figyeljük csak meg, nem az angyali jelenés a jel, nem a mennyei seregek sokasága, hanem egy bepólyált kisgyermek a jászolban. Micsoda jel! Istenünk alázatos megjelenésének a jele, a ’közöttük vagyok’ jele, a ’népemmel lakozom’ jele, a ’bennük élek’ jele.
