Más magok tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották azokat.
A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz.
A magvető a tövisek közé is szórta a magot. A magok itt is ki tudtak kelni, mert jó földdel találkoztak. De ez a föld tele volt a tövisek magjaival is. A tövisek kinőttek, és elszívták a földben lévő életerőt a hasznos növénytől. Tudjuk, hogy a magvető Isten, a mag az Ő szívéből jövő gondolatok, igék, a tövisek pedig az énközpontú, a saját boldogságomról, gazdagságomról, nagyságomról, vagy feladataimról, kényszereimről szóló gondolatok. A jó föld a hitet jelképezi, a töviseknek pedig számos fajtája van, ilyen az aggodalmaskodás, vagy a földi gazdagság iránti vágy. Minden dolog, személy vagy kívánság tövis, ami vagy aki fontosabbá válik Isten személyénél. Ezek a tövisek elhajlítják a szívedet mennyei Atyádtól, az Őbenne való gyönyörködéstől, az Ő imádatától.
A világ gondja arról szól, hogy neked kell gondoskodni magadról, megteremteni minden szükségest a magad számára, neked kell megvédeni magadat. Nem engeded, hogy Isten betöltse a funkcióját az életedben. Ez gyakorlati ateizmus. Isten létezik, de nem számíthatok Rá, nem bízhatom Rá magam, nem szolgáltathatom ki magam Neki.
A gazdagság csábítása pedig arról szól, hogy mennyei Atyád, a Vele való kapcsolat, az ebből fakadó gazdagság nem elegendő, vagy nem eléggé valóságos, kézzel fogható számodra, kell a földi gazdagság ahhoz, hogy gazdagnak, megelégedettnek érezd magad.
Minden napod, az egész életed egy magvetés. Milyen magokat engedsz be a szívedbe? Milyen magoknak adod oda a szíved? Az énközpontúság vagy a Krisztus-központúság magjainak? Azok a magok nemsokára kikelnek és felnövekednek. Amit ma elvetsz, azt fogod learatni.
“Aki félig Istené, és félig önmagáé, az egészen az ördögé.” (Charles Haddon Spurgeon)
