Más magok köves helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak.
A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik.
A magvető a köves földbe is szórta a magot. Itt a magok már ki tudtak kelni, mert nemcsak kövekkel, hanem jó földdel is találkoztak. De ez a föld kevés volt, ezért a mag nem tudott mély gyökeret ereszteni benne, hamar találkozott a kemény kövekkel. Ezért a növény nem bírta ki a nap perzselését, hamar kiszáradt, elpusztult.
Tudjuk, hogy a magvető Isten, a mag az Ő szívéből jövő gondolatok, igék, a föld pedig a mi szívünk. A jó föld a hitet, a kövek a hitetlenséget jelképezik. Ezek az emberek a jó hírt, Isten szeretetét, megváltását megragadják, felszínesen megértik, és örömmel fogadják, de nem jutnak el az életükről való lemondásig, a teljes önátadásig. Miért? Mert még mindig nagyon énközpontúak, Istent csak használni akarják a saját boldogságuk, sikerességük biztosítására, az egész gondolkodásuk fókuszában az én, az ego áll. Addig ragaszkodom Istenhez és az Ő igazságaihoz, amíg azok sikeressé, áldottá tesznek engem.
Csakhogy az evangéliumból nem lehet csak az énünk boldogságát szolgáló részeket kivenni. Egy oszthatatlan csomag. A Jézusnak való teljes önátadás a lényeges része. Ez azt jelenti, hogy én Őt választottam, és még az életem árán is kitartok mellette, bármilyen nyomorúságban vagy üldözésben lesz részem. Az igazi meggyőződéseim a feszültségben, a bajban mutatkoznak meg a cselekedeteim, reakcióim által.
“Aki félig Istené, és félig önmagáé, az egészen az ördögé.” (Charles Haddon Spurgeon)
