Ezékiel 9:4
Azt mondta neki az Úr: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és tégy egy jelet minden férfi homlokára, aki sóhajt és nyög az utálatosságok miatt, amiket cselekszenek benne.
Jelenések 22:1-5
Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. És semmi nem lesz többé átok alatt a városban, hanem az Isten és a Bárány trónja lesz benne: szolgái imádják őt, és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké.
Az élet vizének folyója. Az Élet fájának városa. Az átok nélküli város. Az Otthonunk. De most a város lakóival törődjünk kicsit. Milyen más a lelkük, mint Ezékiel városának, a földi, ősi Jeruzsálem lakóinak a lelke. Nem sóhaj, nehéz, megterhelő gondolatok, nem fájdalom terheli a szívüket. Valóban, kézzel foghatóan, igazán eltűnt a gyász, a kiáltás, a fájdalom, a sóhaj, a gonosz az életükből. Szemeiket nem az utálatosság készteti elfordulásra, hanem az Élő arca, odafordulásra.
Van e csodálatosabb látvány, mint a láthatatlan, a rejtőzködő Isten arcát végre meglátni, abba beletekinteni és fürödni annak tükrében? Van-e felszabadítóbb érzés, mint minden átok alól kikerülni, örökre láncok, megkötözöttségek nélkül szabadon élni? Van-e megtisztelőbb dolog, mint az, hogy nem az elkerülés (megmenekülés) jele kerül angyal által a homlokunkra, hanem maga a mennyei Atyánk írja homlokunkra saját, fenséges nevét?
Engedd, hogy az Ő élete már itt, már most elkezdje az életét benned! Kiteljesedjen, túlcsorduljon és arcodon keresztül átragyogjon a rádbízottakra!
