Heródesnek, Júdea királyának idejében volt egy Zakariás nevű pap Abijá rendjéből, felesége, Erzsébet pedig Áron leányai közül való volt. Mindketten igazak voltak Isten előtt, feddhetetlenül éltek, és megtartották az Úr minden parancsolatát és rendelését. De nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten idős emberek voltak. Történt pedig, hogy amikor Zakariás beosztásának sorrendje szerint papi szolgálatot végzett Isten előtt, a papi tisztségben szokásos módon sorsolással rá került a sor, hogy bemenjen az Úr templomába, és füstölőáldozatot mutasson be. A füstölőáldozat idején a nép sokasága kint imádkozott. Neki pedig megjelent az Úr angyala, a füstölőoltár jobbja felől állva. Ennek láttára megrettent Zakariás, és félelem vett erőt rajta. De az angyal azt mondta neki: Ne félj, Zakariás, mert meghallgattatott a te könyörgésed, és feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit Jánosnak fogsz nevezni.
Azt olvassuk Erzsébetről és Zakariásról, az Isten idős, hű szolgáiról, hogy igazak voltak az ÚR előtt. Nem más előtt, hanem maga az ÚR előtt. Igazak voltak a nehézségeik, a körülményeik, az áldatlan állapotuk ellenére. Hogyan lehetséges ez, hogy valaki ilyen hosszan tűri a nehézséget és kitart az ÚR mellett?! Mert ez az asszony, Erzsébet meddő volt, és korára való tekintettel már le kellett mondania az áldásról, a gyermekről. Egyfajta kitaszítottság, elutasítottság vehette őt körül és mégis kitartott az ÚR mellett igaz hitben. Milyenek lehettek azok az imádságok, amiket hosszú élete során elmondott az ÚRnak? Fiatalon talán még a friss házasság öröméből szakadtak fel az utódokért könyörgő szavak, majd talán az őt megkörnyékező keserűségből vagy éppen abból az ÚRhoz menekülve mozdultak hang nélküli fájó imára ajkai. S öregkora hajnalán talán már csak a reménytelenséggel átszőtt gondolatok közül tört elő egy-egy vágyakozó ima.
Vajon milyen vakító fényességgel tört be az ÚR szava ebbe a beszürkülő életbe Erzsébetnél? Zakariásról tudjuk, hogy nem a határtalan öröm, hanem inkább a félelem és hitetlenség környékezte meg. Erzsébetről nem olvasunk ilyesmit. Az ÚR szava még egy néma – 9 hónapra beszédre képtelen pap – üzenetein keresztül is hitet ébresztett a szívében. Nem is akármilyen hitet, hiszen később ezt hallhatjuk a szájából : “Boldog az, aki hitt, mert beteljesednek azok, amiket az Úr mondott neki.”
Hadd szóljon most ez a boldogmondás hozzánk, nekünk is: Ugye akarod látni, hogy cselekszik az ÚR az életedben, ugye hittel válaszolsz, mozdulsz, még ha köveket, még ha némákat használ is fel az ÚR, hogy szóljon hozzád? Ugye kész vagy arra, hogy ma is megszólítható legyél, ugye felkészültél rá, hogy ma is megszólíthat az ÚR? Mert ő szól, és boldog szolgája, munkatársa hallja Őt!
