Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Amikor bementek arra a földre, amelyet nektek adok, legyen nyugalma a földnek is az Úr nyugalomnapjához hasonlóan. Hat éven át vesd be meződet, és hat éven át metszd meg szőlődet, és takarítsd be azok termését. De a hetedik esztendőben legyen teljes nyugalma a földnek, az Úr nyugalomnapjához hasonlóan. Meződet ne vesd be, és szőlődet ne metszd meg. Ami az aratás után kihajtott, azt ne arasd le, és metszetlen szőlőd fürtjeit ne szedd le. A nyugalom esztendeje legyen ez a föld számára. De ami egyebet a föld a nyugalma idején terem, legyen a táplálékotok: neked, szolgádnak és szolgálóleányodnak, a nálad tartózkodó napszámosnak és idegennek meg jószágodnak és a földeden élő vadállatoknak; minden, amit terem, legyen az eledeletek.
Miért van szüksége a termőföldnek is hétévenként a pihenésre? Ma már biztosan van erre tudományos magyarázat, ami egyébként ősi tapasztalat volt, de ez nemcsak erről szól, hanem arról, hogy bízunk-e Isten szavában és gondoskodásában. Az Úr az egész világot a munka és a nyugalom váltakozására építette fel, és ezt írta elő nekünk is a negyedik parancsolatban. Ha csak munkából áll az életünk, akkor az rólunk, a mi teljesítményünkről szól. Az igazi nyugalomban el tudjuk engedni a munka terhét, és minden egyéb terhet, és csak mennyei Atyánkra, a Vele való közösségre koncentrálunk.
Milyen logikátlannak hangzik az, hogy a hetedik évben vetés nélkül is lesz aratás. Milyen logikátlannak hangzik, hogy az Úr sokkal jobban megáldja a Benne való nyugalmunkat, mint az Érte végzett munkánkat. Pedig mindkettő így működik. Azért, hogy megmutathassa nekünk a gondoskodását, és ezért dicsőítsük Őt. Mert valójában nem elsősorban arra lettünk teremtve, hogy dolgozzunk, hanem arra, hogy imádjuk Őt. Ez az életünk legszebb, legnagyobb élménye. Az igazi imádatban kapjuk meg a legnagyobb nyugalmat és feltöltődést.
