Jób 19, 25-27
Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. Saját magam látom meg Őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más, bár veséim is megemésztetnek.
Mt 5,8
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
4Móz 6,22-27
Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: Mondd meg Áronnak és fiainak: Így áldjátok meg Izráel fiait, ezt mondjátok nekik:
Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!
Ragyogtassa rád orcáját az ÚR, és könyörüljön rajtad!
Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet!
Így mondják ki a nevemet Izráel fiai felett, és én megáldom őket.
2Kor 3,18
Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.
A legnagyobb kiváltságban lesz részünk, amikor a halál utáni első tudatos pillanatunkban meglátjuk Isten arcát, az Ő arcáról sugárzó, ragyogó dicsőséget, és megérkezünk a hatalmas és örök boldogságba. Az a legnagyobb áldás, ha felénk fordítja és ránk ragyogtatja az arcát, részesít a belőle kiáramló fantasztikus jóságból, szeretetből, szentségből, tisztaságból, igazságból és dicsőségből.
Ennek az előíze a Krisztus arcában, jellemében való gyönyörködésünk, aminek hatalmas gyümölcse az, hogy ezáltal átformál minket a saját képére a drága Szent Szelleme által a kisebb dicsőségről az egyre nagyobb dicsőségre, ragyogásra.
