Amikor Artemászt vagy Tükhikoszt hozzád küldöm, igyekezz hozzám jönni Nikopoliszba, mert elhatároztam, hogy ott töltöm a telet. A törvénytudó Zénászt és Apollóst gondosan készítsd fel az útra, hogy semmiben se legyen hiányuk. De tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elöl ott, ahol sürgős segítségre van szükség, hogy ne legyenek gyümölcstelenek. Köszöntenek téged mindnyájan, akik velem vannak. Köszöntsd azokat, akik szeretnek minket a hitben. Kegyelem mindnyájatokkal!
Köszöntéseink elárulnak minket. Elárulják, hogy mi a fontos nekünk, miben hiszünk, reménykedünk, vagy esetleg mitől rettegünk. „Szerencse fel!” „Béke legyen veled!” „Derűs napot!” – mind, mind árulkodik rólunk. Pál gondolatait is visszatükrözi a köszöntése: Kegyelem mindnyájatokkal! Számára, számunkra nem is lehetne fontosabb, központibb kérdés, mint az Istenünk végtelen kegyelmében való járás. Pál az Isten és Titusz kegyelmébe ajánlja munkatársait. Atyai gondoskodását, nevelését, szeretetét láthatjuk szavai mögött.
Szereti Tituszt, hiszen magához rendeli, hogy együtt töltse vele a telet Nikopoliszban, a görög tengerparton. Pál gondoskodó atyai szívéről árul el sokat, ahogy Apollósék útjának előkészítéséről beszél Titusznak. És Pál tanító, nevelő szeretetéről beszél az, ahogy a szükségben lévőkre irányítja az övéinek tekintetét, Isten által előkészített jócselekedetekben való járásra bíztatva őket.
Egy Isten szíve szerint gondolkodó, gondoskodó, cselekvő és tanító Pált hallunk itt megszólalni a levél végén. Micsoda követendő példa előttünk ez az atyai szív! Ahogy Krisztus az Atya képmása, ahogy Pál Krisztus képmása, úgy mi is Pál képmásai lehetünk. Krisztusi jellemünk képmása Istenünknek, így bízzuk egészen Őreá annak teljes kimunkálását, hogy fedhetetlenné, tökéletessé – krisztusivá – formálja azt.
