… szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. Ő pedig bejárta a Jordán egész vidékét, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára…
Azt mondta azért a sokaságnak, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelkedjen általa: Viperák fajzatai! Ki figyelmeztetett titeket, hogy az eljövendő harag elől meneküljetek? Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket, és nehogy azt kezdjétek mondogatni magatokban, hogy Ábrahám a mi atyánk; mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. A fejsze immár a fák gyökerénél jár, és minden fát, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágnak, és tűzre vetnek. A sokaság pedig azt kérdezte: Mit tegyünk tehát? Ő pedig így válaszolt: Akinek két ruhája van, egyiket adja annak, akinek nincs, és akinek van eledele, hasonlóképpen cselekedjék.
Oly kevés híradás van Jánosról a Bibliában, de ezek a szavak mégis oly gazdagok. Egy Istennek szentelt elsőszülött, egyetlen, kései fiú, aki teljes szívével beleáll az elhívásába, a szolgálatába.
Az Úr szól hozzá és ő mozdul, azonnal. Igazat szól, az igazságot szólja, az Igazságot hirdeti. Talán János nem lenne politikailag korrekt (PC) a korunkban. Ma valahogy nem szereti hallani a világ, ha a bűneivel szembesítik lakóit. Ma inkább kolonc, mint hasznos isteni eszköz a lelkiismeret a jóhoz való ragaszkodásban. Ma inkább minden jó, minden relatív és a rossz is inkább csak a sötét egy árnyalata, aminek a határát jómódú ügyvédeknek fizetett összegek határozzák meg.
János fejszéje azonban borotvaéles. Kérlelhetetlenül különválasztja a rosszat a jótól, az istenit az emberitől, a tisztát a mocskostól, az igazságot a hazugságtól. Viperák fajzatai! – milyen kemény megszólítás. Talán inkább felszólításnak foghatjuk föl. Azt üzeni: ember nézz magadra, hova jutottál, milyen függőségbe, milyen csapdába kerültél, kihez tartozol, ki a parancsolód?!
János azt üzeni, hogy eljött az idő. Eljött az ideje a bűntől, a rossztól, a gonosztól való elfordulásnak. És a sokaság érti ezt az üzenetet, hiszen ott a kérdés a a szívükben: Mit tegyünk tehát?
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy a neked szentelt fiaidat elküldted értünk. Elküldted a hozzád vezető utat elkészíteni és elküldted értünk őket, hogy szembesítsenek az igazsággal, a rossz úton sántikálásunkkal. És elküldted az Igazságot, az egyetlen Fiadat értünk, hogy kiszeressen a bűneinkből és magához öleljen, kegyelméből és kegyelmébe. Hálát adunk, hogy Fiad jellemére formálsz bennünket, hogy a lelkiismeretünk érzékeny műszer a te kezedben és visszatérít, ha eltérülnénk. Urunk azt tartjuk jónak, amit te annak mondasz és azt rossznak mondjuk, amit te rossznak mondasz. Szívünk a te szíved mása. Kegyelmedből segíts azt megszentelten tartani a mindennapokban! Ámen!