Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok!
Ebben a zsoltárban Dávid írja le Jézus gondolatait, érzéseit a Szentlélek által ihletve mintegy ezer évvel az események előtt. Ez nemcsak prófécia, több annál. Hiszen a próféciákban lévő tartalom a jövőbeli tényekről szól. Vagy legalábbis mi erre figyelünk. De itt Dávid által beleláthatunk Jézus szívébe. A Szentlélek leíratta Dáviddal a keresztre feszített Jézus fájdalmainak átélését. Jézust az Atya elhagyta. Jézus Őérte élt, Őt mutatta be tökéletesen, az volt a gyönyörűsége, az eledele, hogy Neki engedelmeskedjen. Tele volt a szíve az Atyával. Most pedig át kellett mennie azon a fájdalmon, hogy akiben a legjobban bízott, akit a legjobban szeretett, elhagyta. Ez nem csalódás volt, hiszen tudta előre, hogy így lesz. A Gecsemáné-kertben már előre igent mondott a fájdalmai átélésére. De attól még nagyon fájt.
Mi soha nem fogunk végigmenni ezen a fájdalmon. Az Atya azért hagyta el Jézust, hogy minket soha ne kelljen elhagynia. Jézus mindannyiunk bűnét magára vette, hogy az Atya a feltámadott Jézus tisztaságában és ragyogásában láthasson minket.
Ha most nehéz élethelyzetben vagy, és emiatt bejönnek a szívedbe azok a gondolatok, hogy Isten elhagyott téged, tudhatod, hogy ezek a gondolatok hazugságok. Soha nem hagy el minket. Teljes biztonságban vagyunk Krisztusban és Krisztussal együtt az Atyában. (l. Kolossé 3,1-4)
