Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.
Milyen igazságtalannak tűnik első hallásra ez a mondat az emberi elme számára! Úgy tűnik, mintha Isten egyeseknek bőségesen adná a kincseit, másoktól pedig még azt is elveszi, amit eredetileg adott. Próbáljuk megnézni ugyanezt a mondatot Isten szívével. Mi Istennek a kincse, amit megoszt az emberekkel? Az Ő szíve, a benne lévő csodálatos tervek, gondolatok. Ezeket kapjuk meg kijelentés formájában. Minél többet kapsz belőle, annál inkább vágyakozol arra, hogy még inkább beleláthass mennyei Apukád szívébe. Egyre inkább csak ezt kéred Tőle, hogy minél mélyebben megérthessed Őt, a felséges gondolatait. Át akarod venni őket, te is úgy akarsz gondolkodni, ahogy Ő. Mindezt megkapod, mert ez az egyik legkedvesebb kérésed Isten felé. Minél többet kaptál a szívéből, annál inkább vágyakozol Rá, és annál többet kapsz.
De ha nem vagy Rá kíváncsi, ha nem Vele akarsz betöltekezni, ha csak használni akarod Őt, hogy megáldjon, akkor nem kapsz kincset a szívéből. Sőt az eddig Tőle kapott kincseid is értéktelenné válnak a szívedben. Nem Isten veszi el őket, hanem te teszed őket szemétté, és kiveted magadból. Nem fér össze az éned nagyságával, amely még Isten kincseit is kiszorítja a lelkedből. Nem tudod Istent jobban szeretni, mint amennyire az Igéjét, a szívének tartalmát szereted.
Isten az Ő kincseiben bővölködő, rendkívül különleges életre hívott el téged. Add át magad teljesen, hogy mindezt átélhesd!
