A szmirnai bátorítás: gazdag vagy, ne félj, maradj hűséges!

Jel 2,8–11: „A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az első és az utolsó, aki halott volt, és életre kelt: Tudok nyomorúságodról és szegénységedről, pedig gazdag vagy, és azok káromlásáról, akik zsidóknak mondják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán zsinagógája. Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt a második halál.”

Az üzenet kezdete: Jézus magát jelenti ki

A hét gyülekezetnek szóló üzenetekben mind van egy értékelés, egy figyelmeztetés és egy ígéret. De mindezt megelőzően minden esetben Jézus egy határozott kijelentést ad önmagáról, mindig mást és mást, ami szoros összefüggésben van az üzenet későbbi tartalmával; mintegy megalapozza, erővel tölti meg azt. Minden hamis gondolkozásunk, hibás cselekvésünk oka, hogy nem ismerjük Jézust igazán, a szívünk mélyén. Ugyanakkor minden igazi változás az életünkben úgy indul, hogy megértünk valamit Jézus lényéből. Tudnunk és hinnünk kell, hogy kicsoda Isten, és álljunk benne erősen!

A szmirnai gyülekezet számára Jézus két fontos dolgot mond el. Először is hogy minden Őtőle indul, és Őhozzá tér vissza a végén; és közben is Ő uralkodik, bármi is a pillanatnyi látszat. A másik, hogy átélte a halál minden gyötrelmét, mégis teljes diadalt aratott felette.

Nyomás alatt, nyomorúságban

A szmirnai gyülekezetnek nagyon fontos volt ezt hallani, ebben megerősödni. Nagy külső nyomás alatt éltek. Az egész Jelenések könyve (benne János apostol akkori állapota is) erősödő üldözésekről szól. Úgy tűnik, a hét gyülekezet közül őket érte ez a legintenzívebb formában. Nem voltak széleskörű cselekvési lehetőségeik, mint más akkori gyülekezetnek, például az efezusiaknak. A puszta túlélés jelentette az aktuális gondot. Nekünk ma nem kell üldözésekkel szembenézni, mint sok kereszténynek szerte a világon; de mi is sokféle formában élhetjük át az élet földig sújtó terheit, egyénileg vagy közösségként. A legnehezebb dolog, ha nincs a kezünkben lehetőség a változtatásra, ki vagyunk szolgáltatva, tanácstalanok vagyunk a helyzettel kapcsolatban. Ilyenkor erősen kísért az a gondolat, hogy Isten is elfelejtkezett rólunk, nem törődik velünk.

Jézus nem bírálja a szmirnai gyülekezetet. Lehet, hogy nem is volt rá oka, a gyülekezet erejéhez mérten becsületesen kitartott. Az üzenet lényege többszörös bátorítás volt: „Pontosan tudom, min mész át; szegénységgel küzdesz, de felfedezheted a gazdagságodat; ne félj, tarts ki hűségesen, győztes leszel, akármi is vár rád!”

A Sátán zsinagógája és a káromlás

A támadás legerősebb forrása nem a pogány római hatalom volt, hanem a városban élő vallásos emberek. Vigyázat, ez az üzenet nem általában a zsidókról, zsidóságról szól, még csak nem is általában Mózes zsinagógai követőiről. Azokról a szmirnai zsinagógai vezetőkről van szó, akik akkor és ott gyűlölték a Messiás Jézust és követőit, és minden módon ártani akartak nekik, a római hatalommal is együttműködve. Jézus üzenete nem zsidóellenes, nem is szabad arra használni, mert akkor könnyen velük kerülünk egy kalap alá Isten szemében.

Különös kifejezés: a Sátán zsinagógája. Nyilván nem sátánimádókról, még csak nem is ateistákról van szó, sőt, ők valószínűleg magukat tartották az igazán istenfélő, Isten törvényei szerint élő embereknek. Itt szeretnék valamit elmondani. Én 1975-ben a kommunista ideológia idején tértem meg. Bár nyomás nehezedett ránk valamilyen mértékben, igazi üldözésben nem volt részünk. A legszörnyűbb, legfájdalmasabb támadásokat, rombolásokat keresztény testvérektől éltük át a gyülekezetben. Jézus más helyeken is éles szavakkal mutatja be az igazságot, hogy vallásos emberek megnyilvánulásai mögött milyen szellemiség lehet időnként (vagy tartósan). Miért eshetnek a legsúlyosabb tévedésbe, követhetik el a legundorítóbb gonoszságokat is:

Ján 8,40–41a, 44: „De ti meg akartok engem ölni, olyan valakit, aki azt az igazságot hirdettem nektek, amelyet Istentől hallottam: Ábrahám ezt nem tette volna. Ti ugyanazt cselekszitek, amit atyátok. …Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.”

Máté 16,23: „Ő pedig megfordulva ezt mondta Péternek: Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére.”

A Sátán szó azt jelenti: támadó, szembenálló, vádoló. Minden tekintetben abszolút módon szemben áll Istennel, pontosan az ellentéte minden igazságnak, Isten szeretetének, Jézus szolgáló lelkületének. A Sátán hatalmat akar magáért a hatalomért, uralkodást az uralomért, és olyan dicsőséget, amelyre semmilyen tekintetben sem méltó. Ezért a céljait csakis az igazság agresszív kifordításával tudja elérni, megfélemlítéssel, megtévesztéssel, manipulálással – szó sincs szeretetről, szolgálatról. Amilyen mértékben befolyásolni tudja az embereket (akár hiszik isten létezését, akár tagadják), azok olyan mértékben kezdenek el az ő természete szerint élni. Nagyon ragaszkodnunk kell Istenhez, mert bármikor a hatása alá kerülhetünk, ha a saját fejünk után megyünk, ahogy Péter is annak idején.

Érdekes kifejezés a káromlás szó is. Az eredeti görög szó, a blaszfémia, a magyar köznyelvben is használatos, abban az értelemben, hogy istenkáromlás. Az eredeti értelme azonban ennél tágabb: ártalmas, káros, becsmérlő beszéd, gyalázkodás. Ilyen módon támadták azok a zsidók ott a szmirnai keresztényeket, így váltak a Sátán zsinagógájává, és ez a veszély minket is fenyeget, ha megengedjük a nyelvünknek, hogy elszabaduljon Krisztus fegyelme alól (például éppen az antiszemita gondolkodással is). Nem véletlen, hogy a „vádoló” kifejezést sohasem Istenre, hanem mindig a Sátánra használja a Biblia.

Szegényen is gazdag vagy

A hétköznapok szintjén, anyagi értelemben a szmirnai keresztények szegénységgel küszködtek. Jézus felhívja a figyelmüket: tudnotok kell, hogy szellemben gazdagok vagytok! Pont fordítva, mint a laodiceai gyülekezet:

Jel 3,17: „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen…”

Kell, hogy mi is tudjunk a veszélyről, hogy az anyagi bővölködés (bármennyire hasznos és kellemes), néha éppen ellenkező irányba hat, mint a szellemi. Sokszor pont a külső nehézségek, a külső források szorítása miatt fedezzük fel, milyen túláradó forrásokkal, kivételes gazdagsággal rendelkezünk Krisztusban.

2Kor 4,6–10: „Isten ugyanis, aki ezt mondta: »Sötétségből világosság ragyogjon fel«, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.”

Pál is ezt a felismerését osztja meg, az átélés hitelességével, és himnikus szépséggel. Az élet néha emlékeztet rá, hogy csak egyszerű, törékeny cserépedények vagyunk, nem Ming korabeli kínai vázák, vagy herendi Rotschild-porcelánok. Ha már végre nem magunk körül forgunk, akkor lehet világossá, milyen hatalmas kincs hordozói vagyunk. Amilyen fájdalmas néha, olyan nagy áldást nyit meg. 

Ne félj, tarts ki hűségesen – a gonosz nem tart örökké!

A szmirnaiak szenvedései elsősorban abból fakadtak, hogy hűségesek voltak Jézus Krisztushoz. Őt követték, őt hirdették életükkel és szavaikkal. Ugyanúgy ki voltak téve emiatt a Sátán és az önelégült emberek támadásainak, irigységének, gyalázkodásának, mint Jézus. A szenvedéseikben azonban ugyanúgy láthatóvá vált Isten kegyelme, mint Jézus életében.

A megoldás a szmirnaiak számára nem az volt, hogy engedtek a hűségükből, hátha akkor a nehézségek is könnyebbednek, hanem éppen az, hogy egyre határozottabban tartottak ki a hűségükben, és egyre gazdagabban tapasztalták meg Isten megtartó kegyelmét. Olyan túláradó módon, ahogy addig a nehézségek nélkül sohasem lett volna lehetséges. A nehézségek ugyanis két irányba indíthatnak el. Vagy a félelmeknek engedve: a keserűség, kiüresedés, a kiútnak vélt zsákutcák irányába. Vagy a félelmekkel szembe haladva: a békesség, az öröm, a szentség irányába. Mi magunk is a szmirnaiakhoz hasonló szorultsággal találhatjuk magunkat szemben az anyagi helyzetünk miatt, a munkahelyünkön, a családunkban. A megoldás minden esetben számunkra is az: hűségesnek lenni mindhalálig, akármit is jelentsen ez. Hűségesnek lenni akkor is, ha mások hűtlen, vagy akár „káromló” módon viselkednek velünk.

A „mindhalálig” szó akkor a szmirnai keresztények számára nem is tűnhetett olyan távolinak. Jézus bátorítja őket, de nem úgy, hogy illúziókat ébresztene bennük. Őszintén feltárja előttük, milyen megpróbáltatások várnak rájuk, de azt is, hogy ez csak időleges. A gonosz hatalmasnak tűnik, de a napjai meg vannak számlálva. Megdönthetetlennek vélt világbirodalmak omlottak össze alig néhány nap alatt, amit mi magunk is világosan láthattunk a világnak ezen a részén. Jézus Krisztusban azonban az egyedüli megingathatatlan Országot örököltük.

Az Élet Koronája – nem árt a második halál. 

2Kor 4,17: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk…”

Hitünk alapvető része, hogy ez a földi élet csak ideiglenes, van örök életünk. Az örök sorsunk szempontjából pedig meghatározóak a döntések, amiket ezen a földön hozunk. A korona, amelyről Jézus beszél, a sportolók győzelmi koszorújára utal, de jelentheti az uralkodók fejdíszét is: kell, hogy a szemünk előtt lebegjen. Akármikor, és akármilyen módon is ér el az első halál, nem azé a végső szó. Létezik második halál, amely viszont végső. Az örökkévalóságot mindenki azzal tölti, akit választott, akinek a követőjévé tette magát. A Sátán követői osztoznak a Sátán sorsában, Isten követői, akik kegyelmére bízták magunkat, az Ő dicsőségének részeseivé válnak.

Ezt üzeni nekünk is Jézus, „az első és az utolsó, aki halott volt, és életre kelt.”