Krisztus által formált házasság II.

Építkezés az alapokra – a hétköznapi gyakorlat megváltoztatása

  • házaspároknak
  • házasoknak, akiknek a párja nem akar küzdeni a házasságukért
  • házasságra készülőknek, akár van már vagy akár nincs még párjuk.

Lehet, hogy már több házasságról szóló előadáson, vagy tanácsadáson vettetek részt. Mitől különbözik ez az előadás a többitől? Két ember kapcsolata helyett egy olyan szerelmi háromszöget szeretnénk nektek bemutatni, ami mindhárom felet boldoggá teszi. A házasság modellje a Jézus Krisztussal való kapcsolatunk, szövetségünk. Úgy is tekintheted ezt a szemináriumot, mint ami a Krisztussal való bensőséges kapcsolatodról szól, akár házas vagy, akár nem. De a szerelmi háromszög átélésekor nemcsak mintát kapunk, hanem valódi szeretetet, méltóságot, békességet, boldogságot, erőt. Mindent megkapunk, amire szükségünk van ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a házasságunkban és boldoggá tudjuk tenni a társunkat.

A Szentírás minden tanítását ismerjük a házasságról, de nem értjük meg mélyen ezeket az alapelveket  és ezért nem alkalmazzuk. De ez csak a felszíni probléma. A gyökérprobléma az, hogy nem is vagyunk képesek arra, hogy alkalmazzuk, amíg a fent említett szerelmi háromszög nem alakult ki a házasságunkban.

Íme, egy ígéretlista, amely talán még tőlünk is nagy képzelőerőt igényel, pedig igaz állítások halmaza:

  • „Minden házassággal kapcsolatban Istennek az az akarata, hogy a házaspár teljes embert igénylő lelki, érzelmi és testi vonzódással szeresse egymást, és ez a szerelem egész együttes életükön át folyamatosan növekedjen.”
  • „Minden keresztény házaspárnak lehetősége van arra, hogy kifejlessze ezt a szerelmi kapcsolatot a házasságában azért, mert ez összhangban áll Isten akaratával.”
  • Még a keresztény házasságok között is vannak megdöbbentő, hihetetlenül komplikált és szívszorító kapcsolatok, de egyik sem megoldhatatlan. Nincs reménytelen eset.
  • Az a kapcsolat, amire vágysz, nem fog magától kialakulni. A megromlott viszony sem lesz soha jobb magától. Ez befektetést, munkát igényel.
  • Ha a társad egyáltalán nem hajlandó dolgozni ezért, még akkor is jobbá teheted a házasságodat.

Hogyan valósítható meg mindez a házasságunkban? Jelentkezz a szemináriumra, gyere el, és megtudod.

Tartalomjegyzék:

Tartalomjegyzék:

  1. A szeminárium első részének összefoglalása
    1. Téves gondolatok a házasságról
    2. A házasság modellje és alapelvei
  2. Kommunikációs mérgezés
    1. Miért nem értjük meg egymást sohasem?
    2. Mi a kommunikációnk célja?
    3. Hogyan támadunk?
    4. Hogyan befolyásolja a hiedelemrendszerünk a kommunikációnkat?
  3. Elhagyás és ragaszkodás
    1. Mit hozunk a házasságunkba?
    2. Hogyan alakul ki a konfliktus?
    3. Hogyan szabadulhatsz meg az állandó konfliktusoktól?
    4. Hogyan válik Isten erőforrásoddá a házasságodban?
  4. Alapvető szükségleteink
    1. A férfi szükségletei
    2. A nő szükségletei
    3. Hogyan működnek az elvárások a házasságunkban?
    4. Hogyan szabadulhatsz meg az elvárások fogságából?
  5. Megbocsátás
    1. A keserűség megkötöző ereje
    2. Miért bocsássak meg?
    3. A megbocsátás szabadsága
    4. A megbocsátás lépései
  6. A jó kommunikáció
    1. Kommunikáció a férfival
    2. Kommunikáció a nővel

Ezt a szemináriumot utoljára 2023. február 18-án szombaton tartottuk meg, legközelebb előreláthatóan ősszel rendezzük meg.

Helyszín: Grace Ministries iroda online csatlakozási lehetőséggel (Budapest, Hungária krt. 109. 1. em. 2.)

Vezeti: Beregi László

A részvétel díja: 0 Ft

Létszámkorlát:

Személyes részvétel: 30 fő

Online: 99 fő (Regisztrálj minél hamarabb, nehogy lemaradj!)

Regisztráció:
Itt regisztrálhatsz az alkalomra a neved és email címed kitöltésével. Linket az esemény előtt két nappal küldünk neked. Ha esetleg az utolsó pillanatban jelentkezel, akkor egyénileg küldjük el neked a linket.